Magyarország 2022 – Szalai Katalin Naptárbemutató

Egy évig készítettem. Először összeírtam a városokat, amelyeket szerettem volna, ha bekerülnek a naptárba.
Azután nyakamba vettem az országot és fotóztam.
Következő lépés a verskeresés volt. Magyar költőktől kerestem a városokról, vagy az adott hónapról, évszakról szóló versidézeteket.
Azután elkezdtem összeállítani gondolatban egyesével a borítót és a 12 hónap lapjait.
Utána rajzoltam, festettem közvetlenül a kézzel merített papírra körbe az épületeket, szobrokat, helyszíneket, növényeket, díszeket, ornamentikákat.
Beleírtam végül a kiválasztott idézetet.
Végül így “komponáltam meg”, tulajdonképpen, mint egy zeneszerző a művét, a kézzel festett, kalligrafált, egyedi, különleges hangulatú naptáramat.
A naptár részt a képek alá a férjemmel közösen raktuk össze, s készítettük elő nyomtatásra. Végül saját költségen kinyomtattattam, vettem hozzá celofán tasakot, saját pecséttel ellátott egyedi lezáró matricát készítettem.
Szerettem volna ezzel valami újat, valami mást adni az embereknek, mint amit a papírboltban lehet kapni. Örülnék, ha ez a szívemből készült alkotás eljuthatna minél több karácsonyfa alá.
Ezért kerestem egy különleges helyet, ahol bemutathatom a naptárat, és saját magamat is, beszélhetek az alkotás öröméről s nehézségeiről. Ahol dedikálhatom s árusíthatom alkotásomat. Egy hely, ami csodálattal töltött el, amikor oda beléptem. Ahol nagyon barátságos és kedves fogyatékkal élő emberek szolgálnak fel. Ez a NEM ADOM FEL Kávézó és Étterem.
Itt lesz november 30-án 18 órától a naptáram bemutatója. ❗❗❗ Szeretettel hívlak/várlak Benneteket !!!
https://nemadomfelkavezo.hu/kapcsolat/
Mert ÉN SEM ADOM FEL! Gyertek! ❤


Ha tetszett a cikk kérjük ossza meg másokkal!

0
    0
    Kosár tartalma
    Üres a kosarad

    A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

    A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

    Bezárás